Harmincnyolcadik fejezet

Júda bűne

"És lőn abban az időben, hogy Júda elméne az ő atyjafiaitól, és betére egy Adullámbeli férfiúhoz, kinek neve Khira vala. És meglátá ott Júda egy Súah nevű Kanaánbeli férfiúnak leányát, és elvevé azt, és beméne hozzá."
(1Móz 38: 1, 2)

Júda ezt a történetet már rosszul kezdi. Azonban a Vérvonal környezete – akármennyire is segítségére van annak – a tágabb környezethez hasonlóan hibát hibára halmoz. Isten az, aki ezeket a hibákat vagy jóra fordítja, vagy elfedezi, esetleg megváltja, vagyis kiegyensúlyozza. Ebben a történetben is egy súlyos helytelenséget fog jóra fordítani, és csodálatos tanításban részesíti mind a szereplőit, mind a történetet mesélő és hallgató utókort; főleg a leendő Izrael népét. Ráadásul egy nagyszerű jogi elrendezés bontakozik ki belőle, amely segít könyörületet gyakorolni az arra rászorulók irányába.
Mindenesetre Júda itt egy saját vallásától és gondolkodásától idegenasszonyt vesz feleségül. Mégis tőle fogja megtanulni azt a könyörületes eljárást, amelynek során Izrael nemzete még stabilabb társadalom lesz, mint a családi szerkezete azt lehetővé tenné.

"És az fogada méhében és szűle fiat, és nevezé nevét Hérnek. És ismét fogada méhében, s fiat szűle, és nevezé nevét Ónánnak. Még egyszer szűle fiat, és nevezé nevét Sélának, és mikor azt szűlé, Khezibben vala."
(1Móz 38: 3-5)

Júda jól elhagyta a családját és a vallását. Nem csoda, hogy a későbbiekben, bizonyos mértékben negatív megítélés alá fog esni a Teremtő és az atyja szemében. Kánaánita asszonnyal él együtt, aki már három gyermekkel is megajándékozta. A Khezib nevű település sem éppen atyjafiai közelében van. Az asszony kedvéért sok erkölcstelen dolgot kell elviselnie a környezetében, de mint a történet folytatódik, a saját családjában is.

"És vőn Júda az ő elsőszülött fiának Hérnek feleséget, ennek neve Thámár vala. De Hér, Júdának elsőszülött fia gonosz vala az Úr szemei előtt, és megölé őt az Úr."
(1Móz 38: 6, 7)

Íme, az első tragédia. Nem számol be az Írás arról, hogy Hér mimódon volt gonosz. Egy azonban biztos. Az isteni halálos ítélet csak olyan valakit ér, akinél a gonoszság - úgymond – betelt. Már nincs esély a helyreigazításra. Ez genetikailag igazolható: Júda helytelen vágya talált itt kielégülést egy már-már halálra ítélt nép, egy gonosz nép leányában. A végeredmény nyilvánvalóan nem lehet valami kecsegtető Isten útjaira nézve. Viszont igen alkalmas arra, hogy ezt az utat ütköztessük vele, s bölcs isteni probléma-kezelést, megoldást tanuljunk tőle. Magát, Sátánt is épp ezért engedte elindulni egy másik úton.

"És monda Júda Ónánnak: eredj be a te bátyád feleségéhez, és vedd feleségűl mint sógor, és támaszsz magot bátyádnak."
(1Móz 38: 8)

Nos, az a bizonyos jogi eljárásmód, amely Izraelben segítette a nélkülözőket,, özvegyeket és árvákat; biztonságos családi elrendezésbe helyezte azokat is. Úgy hívjuk, hogy sógorsági házasság. Ma a kereszténység berkeiben gyakorlatilag már ismeretlen fogalom, bár nem tiltja semmi (esetleg a többnejűség lehetősége). Kánaán népe közt viszont ez az elrendezés nyilván teljesen ismeretlen volt. Ők nem a nép egységével, és társadalmi erejével törődtek, hanem saját egyedi ízlésükkel, vágyaikkal, boldogulásukkal. Így jóllehet, Hér öccse engedelmeskedett atyjának; de mint a későbbiekben látni fogjuk, ez egyáltalán nem egyezett saját elképzeléseivel.

"Ónán pedig tudja vala, hogy a magzat nem lesz az övé, azért valamikor az ő bátyja feleségéhez bemegy vala, földre vesztegeti vala el a magot, hogy bátyjának magot ne támaszszon. És gonoszságnak tetszék az Úr szemei előtt, a mit cselekeszik vala, annakokáért megölé őt is."
(1Móz 38: 9, 10)

Ezt az eljárást nevezzük megszakított közösülésnek, ami egyben egy igen hatékony fogamzásgátló módszer. Épp erre használta Ónán is. Csakhogy itt a közösüléssel épp az lett volna a cél, hogy bátyjának, Hérnek magot támasszon, és az ő emlékére fölnevelje azt. De ezzel saját törekvéseit ásta volna alá, ami a saját családalapítási vágyából fakadt. A kánaániták megvetették az özvegyeket és az árvákat. Így megvetéssel bántak Thámárral is. Úgy gondolták, hogy azok legfeljebb prostituáltaknak jók, akárcsak a kitaszítottak, vagy eleve erkölcstelenek, és egyéb szexuális és kicsapongó életet élő kánaánita istenségek templomaiban szolgálatot teljesítő papnők és szolgálóleányok. Hisz épp az utóbbiak széles körű elterjedése miatt vált képlékennyé a családi és társadalmi stabilitásuk, s ezek miatt vált máris célpontjává az isteni ítélet-végrehajtásnak. Valójában ez a nép képviseli, vagy jelzi számunkra a mai földi társadalmat, amely hozzájuk hasonlóan már megpecsételt sorsát várja.

"És monda Júda Thámárnak, az ő menyének: maradj özvegyen addig a te atyád házában, míg az én fiam Séla felnevekedik. Mert így gondolkodik vala: netalán ez is meghal, mint az ő bátyjai. Elméne azért Thámár, és marada az ő atyja házában."
(1Móz 38: 11)

Jól megfigyelhetjük azt az eljárást, ahogyan Isten a nőkről gondoskodik. Jól tudjuk, hogy az Isten családi elrendezésének teokratikus rendje szerint a férj feje az asszonynak. Az ember feje, pedig az isteni szellemszervezet (ma ennek élén Krisztussal). Tehát a földön az élővilág ellátásával kapcsolatos instrukciókat a férfiak, a családfők az égi szervezettről, vagy magától Jehovától kapják. A nők és a gyerekek a férfiaktól kapják meg az életükkel és tevékenységükkel kapcsolatos ismereteket. Így egy nő gyakorlatilag nem élhet férfiúi felügyelet, teokratikus főség és védelem nélkül. Ezt a leánygyermek esetében az apa, asszony esetében a férj testesíti meg. Az özvegyasszony sógorsági házasság révén elhunyt férjük öccsének, bátyjának, atyjának lesz új felesége (de az elhunyt nevében!), vagy ideiglenesen visszatér saját atyjához (bátyjához, öccséhez), míg volt férje családjából feleségül nem veszik. Egy későbbi történetben sokkal élesebben ki fog rajzolódni ez a helyzet (Ruth könyve).
Ezért tehát érdemes odafigyelni az úgynevezett női egyenjogúság helytelen értelmezésére. Napjainkban a nők önálló életet, singli életet élnek; férjeiket, pasijaikat úgy váltogatják, mint a bugyit. Vagyont halmoznak, és teljesen nélkülözik azt az ideológiai, gazdasági és családi védelmet, amely az életüket a teokratikus rend betartásával a férfiak oldalán megilletné őket. Az ősi Kánaánban ez már hasonlóan mélyre süllyedt állapotban volt. Ezért aztán ezek a nők nem segítették a férfiaknak Isten által meghatározott munkáját, feladatvégzését, hanem személyes igényeik és vágyaik szerint úgy játszadoztak velük, ahogy akartak. Még a ma fennálló tulajdonjogi törvények és bevált erkölcsi, társadalmi szokások és beidegződések is az ő eljárásmódjukat támogatják; egyre nagyobb kárt okozva ezzel ma már gyakorlatilag az egész emberi társadalomnak.

"Sok idő múlva meghala Súa leánya, a Júda felesége. Júda pedig megvígasztalódék és elméne az ő juhainak nyírőihez, barátjával az Adullámbeli Khirával, Thimnába."
(1Móz 38: 12)

Júda tettei katasztrófát katasztrófára halmoztak. Íme, meghal a kánaánita felesége, három fiának édesanyja is. Búsulásában természetesen barátját keresi fel, hogy vigasztalódjék. A gonosz fölötti bánat azonban rossz tanácsadó.

"Hírűl adák, pedig Thámárnak mondván: ím, a te ipad Thimnába megy juhainak nyírésére. Leveté azért magáról özvegyi ruháját, elfátyolozá és beburkolá magát, és leűle Enajim kapujába, mely a Thimnába vezető úton van; mert látja vala, hogy felnevekedék Séla, és még sem adák őt annak feleségűl."
(1Móz 38: 13, 14)

Thámár, mint kánaánita özvegyasszony, ezt nyugodtan megtehette, hisz az ilyenekre egyébként is így tekintettek. Senki sem vette feleségül, mert irtóztak tőle – főleg, hogy nem csak a férje, de annak öccse is meghalt annak nyoszolyáján.

"Meglátá pedig őt Júda, és tisztátalan személynek gondolá, mivelhogy befedezte vala orczáját. És hozzá tére az útra és monda: engedd meg kérlek, hogy menjek be te hozzád, mert nem tudja vala, hogy az ő menye az. Ez, pedig monda: mit adsz nékem, ha bejösz hozzám? És felele: küldök néked az én nyájamból egy kecskefiat. És az monda: adsz-é zálogot, míg megküldöd? És monda: micsoda zálogot adjak néked? És monda: gyűrűdet, gyűrűd zsinórját és pálczádat, mely kezedben van. Oda adá azért néki, és beméne hozzá, és teherbe ejté."
(1Móz 38: 15- 18)

Így vett magának magot a becsapott özvegy a saját ipától (apósától); mint hogy felnövekvő fiát nem adta hozzá férjül, hogy az támasszon magot elhunyt férjének. Az álca tökéletes volt, Júda, pedig eléggé maga alatt, hogy ne figyeljen a részletekre, és bedugja fejét a hurokba. Érdemes továbbá megfigyelni, hogy az alkalmi légyottért nem tudott helyben fizetni egy ilyen gazdag ember. Jóllehet, volt pénze, de azt csak akkor tartotta magánál, ha nagyobb vásárlást akart eszközölni. Úti ellátásra, vagy életviteli ellátásra akkor még nem használták a pénzt. Ellátásukat saját úti készletükből, és vendégeskedésekből fedezték. A prosti viszont valamilyen ellenjuttatást akart szolgálataiért. Így alakulhatott ki ez a patt-helyzet. Zálogként oly dolgot kívánt, ami az embernek általában nagyon fontos, és értékes; másfelől viszont pontosan azonosíthatja a személyt mindazok előtt, akik ismerték őt. Tehát nem véletlen kérte épp ezeket zálogba.

"Azután felkele és elméne, és leveté magáról a fátyolt; és felvevé az ő özvegyi ruháját. És megküldé Júda a kecskefiat az ő Adullámbeli barátjától, hogy visszavegye a zálogot az asszonytól, de nem találá azt. És megkérdé a helység férfiait, mondván: hol van az a felavatott parázna nő, a ki Enajim mellett az útfélen vala? És azok mondának: nem volt erre felavatott parázna nő."
(1Móz 38: 19- 21)

Na, most ugrik a majom a vízbe – mondhatnánk. Itt valami nincs rendjén. De Khira nem gyanakszik semmire. Csupán konstatálja, hogy a parázna nő, akiről Júda beszélt neki: eltűnt. Így viszont Júda elvesztette azonosító jegyeit. Na, nem mintha nem vehetne új gyűrűt, és faraghatna másik pálcát magának; de az eredetiekkel más visszaélhet. Az ő nevében intézkedhet, ígérhet, hitelben vásárolhat… stb. de ez a következmény is egy helytelen tetté.

"Visszatére tehát Júdához, és monda: nem találám azt meg, a helység lakosai is azt mondák: nem volt erre felavatott parázna nő."
(1Móz 38: 22)

Khira teljesen korrektül járt el. Júdának nincs is kifogása ellene.

"És monda Júda: tartsa magának, hogy csúffá ne legyünk; ímé én megküldöttem volt ezt a kecskefiat, te, pedig nem találtad meg őt."
(1Móz 38: 23)

Júdát zavarja a dolog, de igyekszik pontot tenni a végére. Végül is ő volt az, aki isteni hite ellenére arra vetemedett, hogy betért egy kánaánita prostituálthoz, hogy vele töltse a kedvét egy időre. Csak magának tehet érte szemrehányást. Nagy dobra nem verheti, hisz – mint mondja – nehogy csúffá legyen rokonai és ismerősei előtt.

"És lőn mintegy három hónap múlva, jelenték Júdának, mondván: Thámár a te menyed paráználkodott, és ímé terhes is a paráznaság miatt. És monda Júda: vigyétek ki őt, és égettessék meg."
(1Móz 38: 24)

A harmadik hónapban más, sok egyéb táplálkozási és viselkedési jegyen túl a testen elkezd látszani a terhesség. Így az asszony rokonai észrevévén, jelentik azt Júdának. Teszik ezt azért, mert jól tudják, hogy a házassági szerződése Júda legkisebb fiához (vagy annak atyjához) köti őt. A gyermek viszont még nem vette el őt. Kajánul örülnek is annak, hogy az asszonyt ily módon, valószínűsíthető paráznaságon kapták. Kánaánita szokás szerint az életének már úgy sem volt semmi értelme. Júda is megörül a hírnek, hisz így rövid úton megszabadulhat végre tőle, nem kockáztatván azt, hogy a harmadik gyermeke is a nyoszolyáján lelje halálát. Eszébe sem jut szánalmat érezni, vagy kegyelmet gyakorolni; gyorsan kiadja a parancsot: megégetni.
Itt megjegyzendő, hogy izraelita szokás szerint az ilyen tetten kapott személyeket megkövezni volt szokás; így a kánaániták kedvébe kívánt járni fenti parancsával.

"Mikor, pedig kivitetnék, elkülde az ő ipához, mondván: attól a férfiútól vagyok terhes, a kiéi ezek. És mondá: ismerd meg, kérlek, kié e gyűrű, e zsinór, és e pálcza. És megismeré Júda és monda: igazabb ő nálamnál, mert bizony nem adám őt az én fiamnak Sélának; de nem ismeré őt Júda többé."
(1Móz 38: 25, 26)

Nos, így szerez igazságot magának a becsapott asszony. Lehet, hogy kánaánita, de a szíve a helyén volt. Ismerte jól férje rokonainak nézeteit, s így ki tudta szűrni azt, amikor közülük valaki nem akarta használni azokat egy elesett özvegy javára. De ezzel még nem értek véget Júda helytelen tettének következményei. A furcsa paráznaságból gyermekek is születnek akikről, és anyjukról Júda köteles gondoskodni, és a családjába fogadni. Több gyermeket azonban menyével nem nemz. Az eset örökre bevésődik szívébe, és sokat tanul belőle.

"És lőn az ő szűlésének idején, ímé kettősök valának az ő méhében. És lőn, hogy szűlése közben az egyik kinyújtá kezét, és fogá a bába és veres fonalat köte reá, mondván: Ez jött ki először. De lőn, hogy a mikor visszavoná kezét, ímé az ő testvére jöve ki. És mondá a bába: hogy törtél te magadnak rést? Azért nevezé nevét Pérecznek. És utána kijöve az ő testvére kinek veres fonál vala kezén; és nevezé nevét Zerákhnak."
(1Móz 38: 27- 30)

Thámár születésének körülményei mennyire hasonlítanak ahhoz, ahogy Jákób és Ézsaú, serdülésük közben cserélték fel elsőszülöttségüket. Mintegy megerősíteni látszik azt a tényt, hogy senkit sem lehet megítélni első látszatra. Nem lehet valaki elsőszülött csak azért, mert először nyújtotta ki a kezét érte. Még kevésbé lehet a Vérvonal várományosa valaki csak azért, mert az előző láncszem első sarja. Az elsőbbségért tenni kell, nem elég egyszerűen valahol elöl lenni. Ezt a leckét a történelem még nagyon sokszor az orrunk alá fogja dörgölni; de így is csak keveseknek adatik meg, hogy megértsék, és ennek fényében vezessék életüket.